Egyszer volt, hol nem volt, a magas, havas hegyek között élt egy gyönyörű, fehér bundájú hópárduc, akit Hópehelynek hívtak. Hópehely csodálatos bundája nemcsak melegen tartotta a hidegben, hanem a hóban is szinte láthatatlanná tette őt. Hópehely híres volt bátorságáról és arról, hogy mindig segített másokon, akik a hegyek között elvesztek vagy nehézségekkel küzdöttek.
Egy napon, amikor a hegyeket puha hó borította, és a nap sugarai ezüstösen ragyogtak, egy kisegér érkezett Hópehelyhez. Az egér szemei tele voltak aggodalommal.
– Hópehely, nagy baj történt! – sipította. – A jégvirágok, amelyek a völgyünkbe a fényt és a meleget hozzák, eltűntek! Nem tudjuk, mi történt, de ha nem találjuk meg őket, a völgyünk hideg és sötét marad.
Hópehely azonnal tudta, hogy segítenie kell.
– Ne aggódj – mondta a kisegérnek nyugodt hangon. – Megtalálom a jégvirágokat, és visszahozom őket a völgyetekbe.
Hópehely azonnal útnak indult, és a hegyek meredek lejtőin keresgélte a jégvirágokat. Minden egyes lépésnél a hó finoman ropogott a mancsa alatt, és a szél lágyan suttogta:
– Tovább kell menned, Hópehely, a jégvirágok egy rejtett barlangban várnak rád.
Hópehely kitartóan haladt, és hamarosan egy különös, jégcsapokkal borított barlang bejáratára bukkant. A barlang belseje sötét volt, de a hópárduc szemei a legkisebb fényt is meglátták. Ahogy belépett, apró, kékesen ragyogó fényt vett észre a barlang mélyén.
Amikor közelebb ért, meglátta a jégvirágokat. Gyönyörűek voltak: a szirmaik kristályokként csillogtak, és hideg, tiszta fényt árasztottak. De a virágokat jégláncok tartották fogva.
Hópehely óvatosan megérintette a jégláncokat, és érezte, hogy hidegek és kemények, de nem törhetetlenek. A meleg szívével és erős mancsaival lassan elkezdte letörni a láncokat. Minden egyes érintésével a láncok egyre jobban megolvadtak, amíg végül a jégvirágok kiszabadultak.
– Most már hazavihetlek benneteket – mondta Hópehely, és finoman a bundája közé rejtette a jégvirágokat, hogy megvédje őket a hideg széltől.
Hópehely gyorsan visszaindult a völgy felé. Amikor megérkezett, az egér és a völgy lakói már türelmetlenül várták. A jégvirágok szinte azonnal kibontakoztak, és fényük beragyogta az egész völgyet. A hideg és a sötétség eltűnt, a hópelyhek pedig gyönyörűen csillogtak a fényben.
– Hópehely, megmentetted a völgyünket! – kiáltotta az egér boldogan. – Nélküled nem tudtuk volna visszahozni a fényt.
Hópehely szerényen mosolygott.
– Mindig segíteni fogok, ha szükségetek van rám – mondta. – A legfontosabb, hogy együtt vigyázzunk arra, amit szeretünk.
Miután a jégvirágok újra beragyogták a völgyet, Hópehely visszatért a kedvenc sziklájára. Onnan figyelte a hóval borított hegyeket, és elégedetten hunyta le a szemeit. Tudta, hogy ma ismét békét és boldogságot hozott mások életébe.
Jó éjszakát Balázs!
