Egyszer volt, hol nem volt, egy gyönyörű, zöldellő völgy mélyén élt egy fiatal dinoszaurusz, akit Daninak hívtak. Dani egy különleges dinoszaurusz volt, mert a szívében mindig békesség honolt. Míg a többi dinoszaurusz a hegyeken át vágtázott, és játékosan kergette egymást, Dani szeretett csendben üldögélni, a természetet figyelni, és arról álmodni, hogy egyszer mindenki felfedezi a világ csodáit.
Egy nap, miközben Dani a tó partján ült, és a hullámok lágy hangját hallgatta, megpillantott valami szokatlant. Egy kis madárka érkezett hozzá, aki reszketve rejtőzött el egy bokorban. Dani közelebb lépett, és finom, halk hangon megszólította:
– Szia, kis barátom. Miért bújtál el? Segíthetek valamiben?
A madárka remegve így felelt:
– Ó, Dani, elveszítettem az otthonomat. A szél elvitte a fészkemet, és most nem tudom, hova menjek. Félek, és egyedül érzem magam.
Dani szíve elszorult, mert tudta, milyen fontos az otthon biztonsága. Finoman a hatalmas farkával meglapogatta a földet, mintha azt mondaná:
– Ne félj, itt biztonságban vagy. Építsünk neked egy új fészket, még szebbet, mint az előző volt.
Dani és a madárka elindultak, hogy összegyűjtsenek minden szükséges dolgot egy új fészekhez. Dani ormányával (hiszen ő egy hosszú nyakú dinoszaurusz volt) könnyedén elért minden ágat, amit a madárka nem tudott volna megszerezni. Szépen sorba rakták az ágakat, tollakat, és még néhány színes virágot is, hogy a fészek különleges legyen.
Ahogy dolgoztak, más állatok is csatlakoztak hozzájuk. Egy nyuszi mohát hozott, hogy a fészek puha legyen, egy teknős pedig egy kis kavicsot adott, amit a fészek szélén helyeztek el, hogy szilárd és tartós legyen. Még a vízesés halk csobogása is mintha segített volna, békés dallamokat hozva a széllel.
Amikor a fészek elkészült, a madárka meghatottan nézett Danira és a barátaira.
– Ez a legszebb fészek, amit valaha láttam! – csicseregte boldogan. – Köszönöm, Dani. Most már biztonságban érzem magam.
Dani mosolyogva figyelte, ahogy a madárka kényelmesen elhelyezkedett az új fészkében. A többiek köré gyűltek, és csendben figyelték, ahogy a nap sugarai áttörtek a levelek között, melegséggel árasztva el a völgyet. Dani ekkor így szólt:
– Tudjátok, mi a békesség titka? Az, ha együtt dolgozunk, segítünk egymásnak, és megtaláljuk a nyugalmat abban, amit teszünk. Ma mindannyian segítettünk egy kis barátunknak, és ettől nemcsak neki lett szebb a napja, hanem nekünk is.
Az állatok egyetértően bólogattak, és mindannyian leheveredtek a fészek köré. A madárka halk éneke mintha az egész völgyet átölelte volna, és Dani tudta, hogy ez a nap mindenkinek emlékezetes marad.
Ahogy a nap lassan lebukott a hegyek mögött, Dani még egyszer körülnézett. A völgy békés volt, az állatok csendesen pihentek, és a csillagok lassan megjelentek az égen. A kis madárka már mélyen aludt az új fészkében, és Dani elégedetten hajtotta le a fejét.
– Mindenki megérdemli, hogy békében és biztonságban éljen – gondolta magában. – Ha segítünk egymásnak, a világ mindig szebb lesz.
És így telt el ez a különleges nap a békesség szigetén, ahol Dani, a nyugodt dinoszaurusz, ismét megmutatta, hogy a legnagyobb erő a szívünkben lakozik.
Jó éjszakát Balázs!
