Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy varázslatos erdő, amit Nyugalom-erdőnek hívtak. Ebben az erdőben minden állat békében és harmóniában élt, és az volt a különleges képességük, hogy segítettek mindenkinek, aki kicsit szomorú vagy nyugtalan volt.
Egy este, amikor a nap lassan lebukott a horizont mögött, és a csillagok előbújtak az égen, a kis barna nyuszi, Pöttyös éppen a fűben szundikált. De Balázs, aki az ágyában feküdt, nem tudott elaludni. Az erdő lakói érezték, hogy valaki a távolban segítségre vágyik.
Pöttyös nyuszi megkérte legjobb barátját, Csillag, a bölcs bagolyfiókát, hogy gyűjtse össze a Nyugalom-erdő állatait. Hamarosan ott volt Csendi, a puha, szürke egér, és Bodza, a halk dallamokat éneklő kismadár. Mind elhatározták, hogy elhozzák a békét és a nyugalmat Balázsnak.
– Menjünk együtt – mondta Csillag a többieknek. – Megmutatjuk neki, hogyan kell ellazulni és szép álmokat látni.
Balázs ágyában hallotta, mintha valami suttogna a levegőben. Képzeletében megjelent Pöttyös nyuszi, aki puhán így szólt:
– Képzeld el, hogy itt vagy velünk Nyugalom-erdőben. A fű olyan puha, mint a párnád, és a levegő tele van virágillattal.
Csendi, az egér, finoman a kisfiú fülébe cincogta:
– Hunyd le a szemed, és képzeld el, hogy egy meleg, puha falevélbe burkolózol, ami óv téged, és finoman ringat, mint egy bölcső.
Bodza, a kismadár halkan énekelni kezdett egy lágy dallamot, amitől Balázs szíve lassan megnyugodott, és minden aggodalom eltűnt. Az ének így szólt:
– Szél susog, csend pihen, Nyugalom-erdő veled van. Álmok jönnek, béke vár, minden félelem tovaszáll.
Balázs mosolyogva szenderült álomba, és az állatok nesztelenül visszatértek az erdőbe, készen arra, hogy máskor is segítsenek, ha valaki békét keresne.
Jó éjszakát, Balázs – suttogta Pöttyös nyuszi, mielőtt eltűnt volna az erdő mélyén.
