Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis felhőcske, akit Pamacsnak hívtak. Pamacs különleges felhő volt, mert ő nem akart vihart hozni, sem villámokat szórni, mint a többi felhő. Ő csak békét és nyugalmat szeretett teríteni maga körül.
Egy este Pamacs a csillagok között lebegve nézett le a világra, és észrevette, hogy egy kisfiú, aki épp az ágyában feküdt, nehezen tudott elaludni. Pamacs úgy gondolta, segít neki. Lassan, puhán leereszkedett a kisfiú ablaka elé, és odasúgta neki:
– Szia, én vagyok Pamacs, a békés felhőcske. Én most csak neked szóróm a leglágyabb álomport, hogy könnyen és nyugodtan aludj el.
A kisfiú, aki épp a takarója alatt bújt meg, elmosolyodott. Nem kellett kikelnie az ágyból, mert Pamacs varázslatos képességekkel rendelkezett. Egyetlen fuvallattal elhozta a legszebb álmokat. Az ablakon keresztül suttogott:
– Képzeld el, hogy most egy puha, meleg felhőn pihensz, ami finoman ringat, mint egy hintaszék. Érzed, hogy minden gond és félelem eltűnik, mert a felhő vigyáz rád.
Ahogy Pamacs beszélt, a kisfiú lehunyta a szemét, és valóban elképzelte, hogy egy puha, meleg felhőn pihen. A felhő lágyan ringott alatta, és közben Pamacs olyan halk és megnyugtató dallamot dúdolt, mintha a szél susogott volna a fák között.
– Most képzelj el egy csodálatos rétet – folytatta Pamacs –, ahol a virágok színeiben pompáznak, és a napfény simogatja az arcodat. Ez a hely mindig a tiéd lehet, amikor csak szeretnéd. Itt minden békés, és itt csak szép álmokat láthatsz.
A kisfiú arcán mosoly jelent meg. Szinte érezte a nap sugarait, és látta a színes virágokat. Pamacs lágyan körülölelte őt, majd finoman elsuhant az ablakon túl, hogy még több gyermeknek hozzon békés álmokat.
Ahogy a kisfiú mély álomba szenderült, Pamacs halk suttogása még egyszer hallatszott az éjszakában:
Jó éjszakát, és álmodj szépeket!
