Valahol egy kicsi, de lüktető város szélén, ahol a házak piros tetővel mosolyogtak az égre, élt egy tűzoltófiú, akit úgy hívtak: Tomi.
Tomi nem volt még igazi hős – legalábbis ő így gondolta. Frissen végzett a tűzoltóakadémián, és most tanulta a szakma minden apró titkát: hogyan kell locsolócsövet tekerni, mikor kell kék fényt használni, és hogy hol rejtőzik mindig az utolsó láng.
De volt valami, amiben már most is verhetetlen volt:
szíve volt, nagy, meleg, és mindig nyitott.
A Tűzpiros Állomás 5-ös csapatába került. Ott szolgált Láng Lajos, a kapitány, akiről mindenki tudta, hogy ő egyszer egy robbanó benzinkutat is megállított csak a tekintetével. Tomi nagyon felnézett rá.
De Lajos bácsi sokat morgott.
– Tomi, a hős nem kérdez, cselekszik! – mondta gyakran, miközben fényezte a tűzoltóautót.
Tomi viszont sokat kérdezett. Mi van a cicával, ha bent reked? Mi van az idős nénivel, ha nem tud kiszaladni? És mi van a kisgyerek játékmacijával?
A többiek néha nevettek.
– Te nem tűzoltó vagy, Tomi – ugraták – hanem szívöntő!
Tomi csak mosolygott. Mert ő tényleg hitt abban, hogy az igazi tűzoltó nemcsak vizet visz, hanem reményt is.
Egy nyári napon, amikor a nap tüzesen verte a várost, megcsörrent a riasztó.
Lakástűz az Öreghegy utcában!
A csapat már ugrott is a tűzoltóautóra. Tomi szíve hevesen vert. Ez volt az első nagy bevetése.
A helyszínen sűrű, fekete füst gomolygott. A házból kiabálás hallatszott. Lángok nyaldosták a tetőt. A szomszédok sírtak, a mentők vártak, de mindenki csak egyvalamit kérdezett:
– Bent van még a kislány! Egyedül!
A kapitány kiadta a parancsot: – Mindenki a bal oldalra! Vágjátok el a lángot a lépcsőnél!
Tomi viszont… hallott valamit. Egy halk, vékony hangot. Egy ablak alól.
– Mimi… Mimi bent maradt…! – zokogta egy kisgyerek a kertkapunál, miközben egy plüssnyuszit szorongatott.
Tomi odaszaladt.
– Ki Mimi?
– A húgom. Három éves. Elbújt… a játékház alá. Mindig azt csinálja, ha fél.
Tomi nem várt parancsot. Átugrott a kerítésen, behatolt a ház hátuljába, ahol a füst már csípte a szemét. Kúszva, tapogatva kereste a kicsit.
És egyszer csak…
– Nyuszi! – jött egy apró hang.
Tomi a hang felé nyúlt. És ott volt. Egy pici lány, reszketve, de élve.
– Mimi, megvagy! – suttogta Tomi, miközben betakarta a kabátjával.
A tűzoltók épp ekkor törték be a ház másik oldalát. És mire a tűz elaludt, Tomi már a mentőben adta át a kislányt az anyukájának.
A kapitány csak nézett. Tomi poros volt, kormos, kócos…
…de a kezében még mindig ott volt a plüssnyuszi.
Láng Lajos odalépett hozzá. És először nem morgott.
Hanem biccentett.
– Nem mindig a víz a legerősebb fegyver. Néha a szív az.
Aznap este Tomi neve új feliratot kapott az állomás falán:
„Tomi – aki nem csak a tüzet oltja el.”
És onnantól kezdve, ha bárhol baj történt, az emberek nemcsak a szirénát várták…
…hanem azt is, hogy megérkezzen az a tűzoltó, aki mindig hallgat a szívére.
Vége.
