Malci, a barátkozó malac

Valahol egy napsütötte réten, ahol a fű olyan zöld volt, mintha minden reggel újrafestették volna, és a szél épp csak annyira fújt, hogy meghintáztassa a napraforgókat, ott élt egy malac, akit úgy hívtak: Malci.

Malci nem volt nagy. Nem volt különösebben gyors sem. És egyáltalán nem tudott osonni, mert mindig csámcsogott egy répán vagy botladozott egy gereblyébe.

De volt valamije, amit senki másnak nem volt olyan bőségesen:

Egy hatalmas, kíváncsi szíve.

Malci imádott barátkozni. Minden reggel, amikor felkelt a Nap, ő már úton volt.

– Ma kivel ismerkedhetnék meg? – kérdezte magától hangosan, miközben egy csillag alakú pocsolyát kerülgetett.

Először a csirkeudvarba ment.

– Sziasztok, ti tojáspattogók! Játszhatok veletek?

A tyúkok összenéztek. Egyikük csak kotyogott valamit, a másik felborzolta a tollát.

– Egy malac nem tojik, nem kapirgál, és még kotkodácsolni se tud! – kotyogta a legidősebb.

Malci csak bólintott, majd mosolyogva válaszolt:

– De nevetni azt tudok. És ha mesélnétek vicceket, én biztosan a legnagyobbat röfögöm rajtuk!

A tyúkok először csak pislogtak. Aztán eleresztettek egy tyúkviccet.

Malci pedig akkorát röfögött, hogy az összes tojás megremegett.

Nevettek együtt. Barátok lettek.

Másnap a kecskehegyre ment.

– Jó napot, szőrös ugrálók! Csatlakozhatok a reggeli mászáshoz?

A kecskék megálltak a sziklákon. Egyikük leintette.

– Malac vagy. Rövid a lábad. Nem tudsz ilyen magasra ugrani.

Malci nem sértődött meg. Leült, és így szólt:

– Lehet, hogy nem tudok felugrani… de ha megcsúszotok, én lent elkaplak titeket!

Az egyik kis kecske megcsúszott. És ki kapta el?

Malci.

Aznap este már együtt heverésztek a dombon, nézve, ahogy a felhők juhformákat vesznek fel.

Ez így ment nap mint nap.

Malci próbálkozott a nyúlföldön, a lóistállónál, sőt egyszer még a komoly tekintetű lámáknál is szerencsét próbált, akiknek általában még egy légyhez sem volt kedvük szólni.

És tudod mi történt?

Egy idő után a tanya minden lakója megismerte azt a malacot, aki nem azért akart barát lenni, mert mindenben jó volt…

…hanem mert mindenkit jó volt vele lenni.

Azóta is mesélik, hogy ha valaki új jön a tanyára, legyen az sündisznó, borz vagy egy eltévedt papagáj, mindig ezt hallja először:

– Ne félj! Majd Malci segít.

Mert ahol egy malac barátságot keres, ott mindig lesz nevetés… meg egy kis sár is.

Vége.

Hasonló cikkek

Szellőszárny Sas – Aki mindenkinek segített

Magasan, a Szélhíd-hegység legmagasabb csúcsán, ahol a hó csak a legbátrabb napsugarakkal hajlandó barátkozni, élt egy sas. Nem akármilyen sas. Őt Szellőszárny Sasnak hívták. A szárnyai olyan hatalmasak voltak, hogy egyetlen suhintásukkal meglibbentették a völgy fáit, a szeme olyan éles,

Tovább olvasom »

Elefántlépések – Egy család története

Valahol a meleg, napfényes szavannán, ahol az akáciák árnyéka hosszúra nyúlik a porban, élt egy kicsi, mégis különleges elefántcsalád. A család neve Lépés-csapat volt – mert ahová az egyikük lépett, oda követte a másik is. Nem mindig egy irányba, nem

Tovább olvasom »

Zümi és a Rakéta Kaland

Egyszer, valahol a világűr csendes zugában, volt egy űrkikötő, ahol rakéták álmodtak a csillagokról, és robotok álmodtak arról, hogy valaha igazi pilóták lehetnek. A legtöbb rakétát emberek vezették. Ők nyomkodták a gombokat, térképeket olvastak, számoltak, irányítottak. De volt egy kis

Tovább olvasom »