Egy szombat reggel Babó kipattant az ágyból. Ma nem volt óvoda, nem volt reggeli rohanás — ma jött el a Nagy Gépes Nap!
– Ébresztő, markolópilóták! – kiáltotta, miközben beugrott a szülei ágyába. – Ma én vezetek!
Apa álmosan pislogott. – Ugye nem az igazit…?
Anya elmosolyodott. – Dehogy, csak ha felérsz a pedálig.
Babó egész héten erről álmodott: hogy végre beülhet a sárga markolóba, amit az építkezés mellett láttak múltkor. És kiderült, a hétvégén nyílt napot tartanak – gyerekeknek is!
Mikor odaértek, egy kedves bácsi már várta őket.
– Te vagy Babó? Hallottam, te leszel ma a főgépész!
Babó felcsillanó szemmel bólintott, és már mászott is fel a hatalmas, sárga gépszörny oldalán. Anya és Apa mögéje ültek az utastérbe, és Babó szorosan megfogta a kormányt.
– Jó napot kívánok! Itt Babó, az irányítótoronyból! – mondta komolyan.
– Indulhat a markoló!
A bácsi csak egy gombot nyomott meg, de Babó úgy érezte, ő indította be a világ legerősebb gépét.
Ahogy a markoló karját mozgatta (segítséggel, persze), Babó egy halom homokot emelt át egy másikba. Aztán egy szivacskacsát is kiemelt egy játék-tóból.
– Kimentettem! – kiáltotta. – Ez itt mentőakció volt!
Anya közben lefényképezte őket, Apa meg már azon gondolkodott, vajon hány éves kortól lehet ilyen gépet venni… játékban.
Babó a markolóban ülve csak ennyit súgott:
– Ez volt életem legjobb napja.
A bácsi még odament hozzájuk, és átadott Babónak egy kis kártyát. Rajta ez állt:
„Hivatalos markolókezelő tanuló – Babó Balázs, 5 év”
Hazafelé Babó elaludt a hátsó ülésen. A kezében még mindig szorongatta a kártyát. Álmodott. Persze, mit is?
Egy óriási markolóról. És arról, hogy Anya és Apa mindig vele utaznak benne.
Vége 🚜💛👪
