Egy meleg nyári délután Babó Anyával és Apával kint ült a kertben. Anya limonádét kavart, Apa épp a fűben heverészett, Babó pedig kockákból próbált egy méhecskehotelt építeni.
– Nézzétek, ha itt alszanak a méhek, nem fognak eltévedni! – magyarázta Babó.
– Nagyon okos vagy – mosolygott Anya –, de ne lepődj meg, ha vendégek is jönnek.
– Vendégek? – kérdezte Babó.
És akkor… megérkeztek.
Először egy vidám, sárga-fekete méhecske körözött Babó felett.
– Zümm! Szép szállás ez! Van itt virág? – kérdezte csilingelő hangon.
– Van! – mondta Babó. – És nincs rajtam félelem, csak kíváncsiság.
A méhecske leült a virágra, ivott egy kis nektárt, és így szólt:
– Én csak gyűjtögetek. Ha nem bántotok, én sem bántok senkit.
Babó bólintott. – Maradhatsz!
Nem sokkal később egy darázs érkezett. Kicsit idegesen zümmögött, körberepült az asztal felett.
– Ki evett baracklekvárt? Valami édeset szagolok!
Apa megemelte a kanalat.
– Itt vagyok. De ne csípj meg, kérlek!
A darázs leült, és sóhajtott.
– Tudom, rossz hírem van. De néha én is csak enni akarok. Néha én is fázom, éhezem, és… igen, tévedek.
Babó óvatosan szólt:
– Maradhatsz, ha nem ijesztgetsz.
A darázs biccentett, és a lekvár mellé telepedett.
Ezután egy szúnyog zümmögött a fülükbe.
– Sziasztok! Valaki meleg és finom vérrel? Én csak picit csípek!
– Ne csípj! – szólt gyorsan Anya.
A szúnyog szomorúan nézett.
– Nem lehetne egy kis málnaszörp helyette?
Apa öntött neki egy cseppnyit egy kanálba, és a szúnyog boldogan szürcsölni kezdte.
Végül megérkezett egy légylány, aki összevissza röpködött, mindenre rászállt: Babó kezére, a pohár szélére, Anya könyvére.
– Hé, te nem tudsz nyugton maradni? – kérdezte Babó nevetve.
– Hát… én ilyen vagyok. Mindenhol ott kell lennem. Megfigyelek! Felfedezek! De nem vagyok gonosz. Csak… kíváncsi.
Anya elmosolyodott.
– Akkor te is maradhatsz. De csak ha megtanulsz finoman leszállni.
Babó körülnézett. Ott volt körülöttük minden: egy szorgos méhecske, egy meglepően őszinte darázs, egy szelíd szúnyog, és egy csintalan légy.
– Hát ez tényleg Zümmögő Udvar lett! – nevetett.
Apa megjegyezte:
– Milyen jó, hogy nem mindenki olyan, mint aminek elsőre hisszük.
És attól kezdve, Babó mindig figyelte a kis rovarokat. És ha egy új jött, nem legyintett rá rögtön, hanem előbb megkérdezte:
– Honnan jöttél, kis zümmögő? Miért vagy itt?
Mert egy kert is lehet tele beszélgetéssel, ha elég csendben figyelsz.
És ha ma este halkan zümmög valami az ablaknál… lehet, hogy csak köszönni jött.
