Egy nap Apa különleges bejelentést tett reggelinél:
– Ma megyünk az új állatparkba. A világ egyik legbölcsebb gorillája is ott lakik!
Babó majd kiugrott a székéből:
– Bölcs gorilla? Az olyan, aki beszél?
Anya nevetett:
– Hát… talán nem pont úgy, mint mi. De azt mondják, a szemeiben történetek laknak.
Így hát elindultak. A park szélén egy hatalmas, árnyas kifutó várt rájuk, tele kövekkel, fatörzsekkel, zöld lombokkal. Ott ült egy óriási, fekete gorilla — méltóságteljesen, csendben.
A neve Batu volt.
Babó Apa nyakába mászott, hogy jobban lásson.
Batu pont akkor nyitotta ki a szemét, és Babóra nézett. Mintha csak mosolygott volna.
– Anya, Apa, ő tud rólunk! – suttogta Babó.
Apa bólintott:
– A gorillák okosak. Azt mondják, felismerik, ha valaki nyitott szívvel jön.
Babó lemászott, közelebb ment a korláthoz. Batu odasétált — óriási léptekkel, de finoman. Leült Babóval szemben, és egy ágat nyújtott át.
Babó csodálkozva átvette.
– Mit jelent ez? – kérdezte.
Anya megsimogatta Babó vállát:
– A gorillák így barátkoznak. Egy ág, egy levél — ez az ő köszönésük.
Babó elmosolyodott:
– Szia, Batu! Én is barátod vagyok!
És ekkor történt a legkülönösebb dolog. Batu megemelte a hatalmas kezét, és háromszor halkan megkopogtatta a mellkasát.
Az állatpark gondozója odalépett:
– Tudjátok, ez azt jelenti: „Bátorság. Barátság. Béke.” Batu ezt csak annak mutatja, akit különlegesnek tart.
Anya elérzékenyült.
– Babókám, ma megtanultál valamit, amit talán sok felnőtt is csak későn ért meg.
Apa megsimogatta Babó haját:
– Bátorság, barátság, béke — ha így éled az életed, mindig lesz helyed a világban.
Babó pedig megfogadta, hogy ezt a három szót mindig a szívében hordozza.
Hazafelé az autóban álmosan dünnyögte:
– Batu… barátom lett.
Anya mosolyogva válaszolta:
– És te is az ő barátja.
Attól a naptól kezdve, ha valaki megkérdezte Babót, mitől lesz valaki jó barát, ő így felelt:
– Egy ágtól, egy mosolytól, meg három koppintástól itt bent.
(S közben a szíve fölött háromszor kopogott — ahogy Batu tanította.)



