Egy szép tavaszi napon Babó épp reggelizett, amikor Apa izgatottan belépett a konyhába.
– Készüljetek, ma különleges napunk lesz! – mondta, és már a hátizsákját is pakolta.
– Hová megyünk? – kérdezte Babó csillogó szemmel.
Anya elmosolyodott:
– Elutazunk a hegyekbe. Egy fogaskerekű vasúttal fogunk felmenni a legmagasabb pontra!
– Fogaskerekű? Az milyen? – kíváncsiskodott Babó.
Apa leült mellé, és elmesélte:
– A fogaskerekű olyan vonat, ami a sima sínek mellett egy fogas sín segítségével kapaszkodik fel a meredek hegyoldalakon. Olyan utakra is felmegy, ahol más vonat már lecsúszna.
Babó tátott szájjal hallgatta.
– És mehetünk vele ma? – kérdezte végül.
– Bizony! – mondta Apa. – De nem akármilyen utazás lesz… egy titkos küldetés is vár ránk!
Titkos küldetés? Babó szíve hevesen vert.
Délután megérkeztek az állomásra. A fogaskerekű ott állt, fényesre suvickolva, mint egy mesebeli vonat. Az oldalán egy régi réztábla volt:
“Fogas 77 — a hegy titkainak őrzője.”
Ahogy felszálltak, Babó izgatottan figyelte a fogaskereket, ami a sín közepén kapaszkodott.
Az út során a vonat lassan mászott fel a hegyoldalon. Az erdő sötétedett, a patak alattuk csörgedezett, a madarak pedig mintha valami fontosat csiripeltek volna.
Egyszer csak a kalauz — egy kedves öreg bácsi, Kálmán bácsi — odalépett hozzájuk:
– Látom, kis barátom, figyeled a fogaskereket.
Babó bólintott.
– Akkor talán te vagy az, akit keresünk.
Babó összerezzent. Engem?
Kálmán bácsi kacsintott, és egy apró, régi kulcsot csúsztatott Babó kezébe.
– A hegy tetején, az utolsó állomás mögött van egy régi vezérlőház. Ott van egy elfelejtett fogasóra. Ha az megáll, a vonat nem tud többet felmenni. A te feladatod lesz elindítani újra.
Babó Anya és Apa felé nézett, ők bátorítóan mosolyogtak:
– Menj csak, segítünk!
Ahogy felértek a legfelső állomásra, Kálmán bácsi elvezette őket a régi vezérlőházhoz. Az ajtót Babó a kis kulccsal nyitotta ki.
Bent poros kerekek, fogasok, régi karok voltak. Középen pedig egy nagy, megállt fogasóra.
Babó bátorságot vett magán, odalépett, megkereste a kapcsolót, és elpöccintette.
A fogaskerekek megmozdultak. KATT-KATT-KATT… KATT-KATT-KATT! Az egész ház zúgni kezdett, a fogasóra pedig újra elindult:
KATT… KATT… KATT…
Kálmán bácsi meghajolt:
– Ezzel megmentetted a fogaskerekű vasutat. Most már újra fel tud mászni a hegyre!
Babó boldogan ölelte meg Anyát és Apát.
Hazafelé a vonat már suhogva vitte őket lefelé.
Apa megsimogatta Babó fejét:
– Ma igazi kis hős voltál.
– És most már tudom, mi az a fogaskerekű! – nevetett Babó. – Olyan vonat, ami a hegyek titkát ismeri… és ami néha egy bátor kisgyerekre vár.
És attól a naptól kezdve, ha valaki a hegy tetején azt hallotta, hogy kattognak a fogaskerekek, tudta:
Valaki egyszer már újraindította őket. És az a valaki… Babó volt.
