Egy illatos doboz mélyén, a kamra egyik polcán élt sok-sok finom süti. Volt ott fahéjas, vaníliás, diós… és persze ott volt Csoki, a legkerekebb, legropogósabb csokis keksz az egész dobozban.
Csoki különleges volt. Nem csak az apró csokidarabok miatt, amik ragyogtak a fényben, hanem azért, mert volt egy nagy álma:
– Én nem akarok csak egy tányérra kerülni! – sóhajtott. – Én világot akarok látni!
A többi süti nevetett:
– Ugyan már! Egy keksz utazni? Legfeljebb a hasba kerül!
De Csoki nem adta fel.
Egy reggel, amikor Babó bement a konyhába és kivett egy kekszet, pont Csokit kapta ki! De mielőtt beleharapott volna, Csoki szólt!
– Babó! Kérlek, vigyél magaddal! Még sosem jártam iskolában, játszótéren, vagy zsebben! Ne egyél meg rögtön!
Babó meglepődött, de aztán elmosolyodott.
– Hát jó, Csoki. Eljössz velem ma kalandozni!
És így is lett.
Csoki ott volt Babó zsebében, amikor mászókára mászott. Ott volt a könyvespolcnál, amikor Babó mesekönyvet nézegetett. Még az ovis uzsonnázásnál is előkerült, de Babó csak megmutatta a többieknek:
– Ő Csoki, a kalandkeksz. Ma még nem esszük meg.
Mire hazaértek, Csoki boldogan sóhajtott:
– Ez volt életem legnagyobb napja!
Babó elmosolyodott:
– Holnap új kaland jön. De ma este? Elmondhatod mindenkinek, hogy te vagy a világjáró csokis keksz!
És Csoki, még mielőtt elropogtatták volna (egy héttel később), boldogan mesélt a többi süteménynek arról, milyen az iskola, a mókus az udvaron, meg a plüssmackó titkos fiókja.
És ha egyszer keksz vagy is, nagy álmokat mindig lehet sütni.
