Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis piros autó, akit Bendegúznak hívtak. Ő volt a legfürgébb jármű a városban. Szeretett cikázni a kis utcákon, parkok mellett suhanni, és mindig integetett a gyerekeknek a zebránál.
Egy nap azonban egy új jármű érkezett a garázsba: egy nagy, sárga busz, akit Bercinek hívtak. Berci magas volt, tágas és tele volt ülésekkel. Amikor először találkoztak, Bendegúz csak ennyit mondott:
– Hű, te aztán… hatalmas vagy!
– Igen – bólintott Berci. – De kicsit félek. Nem ismerek itt senkit.
Bendegúz elmosolyodott:
– Semmi baj, én megmutatom neked a várost! És megtanítalak gyorsan kanyarodni!
Így hát elindultak együtt. Bendegúz szaladt elöl, Berci követte, egy kicsit döcögve, de lelkesen.
Elmentek az iskolához, ahol a gyerekek lelkesen integettek Bercinek. Ő pedig boldogan csilingelt a dudájával.
– Juhééé! – mondta. – Tetszik nekem ez a hely!
Másnap Berci már egyedül szállította a gyerekeket az óvodába és az iskolába, és útközben mindig elhaladt Bendegúz utcája mellett. Ilyenkor duda-csilingeléssel köszöntek egymásnak.
Este a garázsban Berci így szólt:
– Tudod, Bendegúz, te vagy a legjobb barátom.
– Te is nekem – mondta Bendegúz –, még akkor is, ha kétszer olyan hosszú vagy, mint én!
És attól kezdve a város leggyorsabb autója és a legvidámabb busza együtt hozta-vitte a gyerekeket – és sosem felejtettek el integetni egymásnak minden reggel.
És ha néha pihennek is a garázsban, biztosan épp új útvonalról álmodnak, amit együtt fedezhetnek fel.
