Egy poros, dombos vidéken, ahol a kavicsos utak kígyózva vezettek fel a hegyre, élt egy különleges terepjáró, akit Tominak hívtak. Tomi masszív volt, nagy kerekei minden terepen átgurultak, és egyetlen dolgot szeretett a legjobban: felfedezni az ismeretlent.
De Tomi egyvalamiben különlegesebb volt minden más autónál: ha senki sem látta, át tudott alakulni robottá!
Nem is akármilyen robottá – magas, kétlábú, fénylő szemű, barátságos felfedező-robot volt, aki mindent tudott az iránytűkről, bolygókról, sőt a madárhangokat is felismerte.
Egy nap Tomi egy elhagyatott völgybe gurult, ahol furcsa jeleket látott a sziklákon: villámokat, köröket és nyilakat. Egy régi legenda szerint itt elrejtettek valamit, amit csak egy igazán kíváncsi szívű utazó találhat meg.
– Talán ez most az én időm – morfondírozott Tomi.
És ekkor… zsss!
A kerekei behúzódtak, a karosszéria megnyúlt, a motor felcsendült: Tomi robottá alakult!
– Felfedező mód aktiválva – mondta, ahogy két lábra állt és elindult a sziklák között.
A robot-Tomi bejutott egy titkos barlangba, ahol egy régi gépet talált. A gép szomorúan villogott.
– Én vagyok az Időőrző. Régen vigyáztam az évszakokra, de megakadtam. Segítenél nekem újraindulni?
Tomi odalépett, és egy csatlakozót kinyitott a karján, amit sosem használt korábban. Csatlakozott a géphez… és bzzzz! újra felragyogtak a fények.
A fák virágozni kezdtek odakint, a szél megindult, és az Időőrző hálásan így szólt:
– Köszönöm. Te nemcsak felfedező vagy, hanem őrző is. És mostantól már nem titok, hogy ki vagy.
Tomi visszaalakulva robogott ki a völgyből – új erővel, új hittel. Mert tudta, hogy nem az számít, milyennek látszol, hanem hogy mit teszel másokért.
Véget ért a mese, de ha egyszer hallasz egy motorzúgást a dombok mögött… lehet, hogy Tomi az, aki új titkokat fedez fel.
