Afrika aranyló szavannáján, ahol a fű hullámzik a szélben, és a nap melegen simogatja a földet, élt egy pici, kíváncsi gazellaborjú, akit Giginek hívtak.
Gigi nemrég született, és még bizonytalanul állt a vékony lábain, de már most nagy álma volt: futni, szaladni, mint a nagy gazellák!
Reggelenként Anyukája mindig megsimogatta az orrát, és így szólt:
– Ne siess, kicsim. Minden gazellaborjú megtanul futni, de előbb meg kell tanulnod figyelni a világra.
Apukája pedig őrködött körülöttük, figyelte a fűzizegést, és vigyázott, hogy Gigi mindig biztonságban legyen.
Egy nap a gazellacsapat útnak indult, hogy új legelőt keressen. Gigi ugrándozott, csodálta a fák árnyékát, és kíváncsian nézte a madarakat, akik a magasban szálltak.
– Anya, most futhatok? – kérdezte.
– Egy kicsit próbáld meg – nevetett Anyukája.
Gigi aprókat szökkent, majd egyre nagyobbakat. És akkor a fű mögül más gazellaborjak bukkantak elő, mind ugyanolyan játékosak, mint ő.
– Gyere játszani! – hívták.
Gigi boldogan csatlakozott. Először bizonytalanul, aztán már bátran, gyorsan futott – szaladt a széllel versenyezve, ugrált, kacagott.
Az első nagy futása volt ez, és érezte, hogy a szíve tele van szabadsággal.
Este, amikor visszatértek a csapathoz, Anyukája megsimogatta, Apukája pedig büszkén bólintott.
– Ma már te is igazi gazella vagy, Gigi. Egy kis borjú, aki szaladni tud.
És Gigi álmaiban azóta is a szavannán fut, ahol a világ nagy, tágas, és ahol mindig ott van mellette a családja.
Véget ért a mese, de ha egyszer hallod a szélben egy kis gazellaborjú lábainak dobbanását… lehet, hogy Gigi szalad épp boldogan.
