Egyszer volt, hol nem volt, egy messzi versenypálya szélén állt egy különleges autó. Nem volt akármilyen járgány! Piros volt, zöld sárkánymintákkal, és a kipufogójából, ha nagyon belehúzott a gázt, kis lángcsóvák is kipattantak. Őt hívták Lánginak, a sárkányos versenyautónak.
Lángi nem volt a leggyorsabb az egyenesben, és nem tudott akkora kanyarokat venni, mint a többiek, de volt benne valami, amit senki más nem tudott: bátor szíve volt, és egy kis sárkány ereje!
Minden évben megrendezték a Tűzgyűrű Nagydíjat, ahol a világ legjobb autói versenyeztek – és idén Lángi is nevezett.
– Te? Egy kis sárkányos masina? – nevettek a nagyobb autók. – Tűzgyűrű? Hiszen az csak mese!
Lángi csak mosolygott.
– Majd meglátjátok.
A verseny napján a pálya csupa veszély volt: meredek kanyarok, sárgán villogó hidak, és a híres Tűzgyűrű, ami egy lángoló karika volt a levegőben, amin át kellett ugratni.
A verseny indult, Lángi pedig szívvel-lélekkel küzdött. Az első körben még hátrébb volt, de egy-két trükkös ugratással szépen haladt előre.
A végén már csak ő és a fekete Turbókígyó nevű autó maradt. A Tűzgyűrűnél kellett eldőlni mindennek.
Turbókígyó fékezett.
– Ez túl veszélyes, én nem ugrok át rajta!
De Lángi előre száguldott, érezte, ahogy a kerekei szikráznak, a motorja dorombol, mint egy sárkány, és amikor elérte a rámpát… tűz és fény vette körül, és egyetlen lendülettel átrepült a lángokon!
A közönség tombolt. Lángi landolt, és a célvonalhoz gurult. Mindenki őt ünnepelte.
– Nem a legnagyobb, nem a leggyorsabb, de a legbátrabb – kiáltották. – És a sárkány ereje mostantól vele van!
Azóta Lángi a legkedvesebb hős lett a versenypályákon – és ha valaki kételkedett, csak a kipufogója felől hallatszó kis lángcsóvák válaszoltak.
Véget ért a mese, de ha látsz egy piros autót sárkányos mintával… az bizony Lángi lehet, aki bármire képes, ha hisz magában.
