Valahol egy nagyváros szélén, egy színes parkolóban élt egy hatalmas, erős, dübörgő… T-Rex autószállító kamion! Őt hívták Rexinek.
Rexi más volt, mint a többi kamion. A többség csak fém és csavar volt – de Rexi dinoszauruszból lett gép! Fogai ragyogtak, festése zöld volt, hátán pedig több autó is elfért kényelmesen. Ő volt a legmenőbb, legügyesebb szállító messze földön.
De volt egy kis gond.
Rexi iszonyúan félt a hangos dudáktól.
Ha valaki a közelben megnyomta a dudát, Rexi összerándult, és néha még egy kicsit… el is gurult oldalra.
– Egy T-Rex nem félhet! – mondta a piros sportautó.
– Nevetnek rajtad az elektromos kisbuszok! – zúgolódott egy villás targonca.
Rexi szomorúan gurult el a sarokba. Ő szeretett segíteni, szerette cipelni a kocsikat – de a sok hangos duda elvette a kedvét.
Egy nap azonban hatalmas vihar tört ki. Egy versenyautószállítmányt kellett biztonságba vinni a hegyeken át. Az utak csúszósak voltak, a fények villogtak, a többi jármű pedig sorra visszafordult.
– Túl veszélyes… – mondta a sofőr.
De Rexi odagurult, és így szólt mély, pöfögő hangján:
– Én elviszem őket. Nincs más, aki ilyen erős. És ha jön a duda… akkor is megyek tovább!
Felgurultak rá a kis autók, és Rexi megindult. A szél süvített, a dombok csúsztak, és néha tényleg megszólalt egy-egy dudaszó – de Rexi nem állt meg.
A végén minden kocsi biztonságban megérkezett a versenypályára. A többi jármű ámulva nézte:
– Ő… egy igazi hős!
És onnantól kezdve, ha valaki véletlenül dudált Rexi közelében, csak elmosolyodott, megrázta az alvázát, és így szólt:
– Hahó, csak ne túl hangosan!
Véget ért a mese, de ha látsz egy T-Rex formájú kamiont az úton… lehet, hogy Rexi az. És biztosan nem fél tőled.
