Egy reggel, amikor a világ épp csak pislogni kezdett volna, valami furcsa történt:
a nap nem kelt fel.
Az égen szürke volt minden, nem jött fény, nem csicseregtek a madarak, és még a virágok is visszahúzódtak a szirmaikba.
Barbapapa épp nyújtózkodott a kertben, amikor észrevette.
– Hm… hol a napocska? – kérdezte, és melegen mosolygott az égre.
De az ég nem mosolygott vissza.
Nem kell mindig megoldani
Barbapapa nem változott át repülővé, sem létrává, sem teleszkóppá.
Most nem.
Most csak leült a kert közepére, és csendben maradt.
Barbamama odajött mellé.
– Mit csinálsz?
– Várunk. Nem kell mindig azonnal megoldani valamit. Néha csak figyelni kell.
Így hát a Barbapapa család is leült mellé. Először Barbabél, aztán Barbazoo, végül még Barbaházi is – akinek sosem volt türelme semmihez.
A hallgatag fény
Eltelt egy óra. Aztán kettő.
A világ még mindig sötét volt, de valami változott.
Az erdő szélén apró világító gombák kezdtek ragyogni.
A madarak nem csicseregtek, de halk nesz lett az avarban.
És amikor Barbapapa becsukta a szemét, hallotta a nap szuszogását.
– Álmos ma – mondta végül, és mosolyogva hozzátette: – Lehet, hogy ma neki van rossz napja.
És ekkor, ahogy kimondta…
egy vékony, arany fénycsík jelent meg a horizonton.
Nem mindig kell „tenni” valamit
A nap lassan kibukkant. Nem robbanva, nem ünnepélyesen. Csak úgy, csendben.
És Barbapapa nem változott át.
Nem oldott meg semmit.
Csak ott volt. Figyelt. Elfogadott.
És azóta…
Ha egyszer egy napon úgy érzed, minden kicsit sötétebb, és semmi sem működik…
Ne siess. Ne akard azonnal megoldani.
Talán a nap csak alszik egy picit még.
És ha valaki kérdezi:
– Miért nem csinált Barbapapa semmit?
Te csak mondd:
– Dehogynem. Csak épp csendben.
Vége.
