A tengerpart homokos öblében, ahol a hullámok finoman nyaldossák a partot, és kagylóhéjak csillognak a napfényben, élt egy kis rák, akit Kleminek hívtak.
Klemi kicsit más volt, mint a többi rák: az egyik ollója sokkal nagyobb volt, mint a másik.
– Mindig csak jobbra megyek! – sóhajtotta tréfásan, amikor próbált egyenesen haladni.
A többi rák gyakran nevetett rajta:
– Hé, Klemi, ne dőlj el!
– Vigyázz, elfordulsz!
De Klemi nem sértődött meg. Tudta, hogy különleges – és azt is, hogy egyszer még pont emiatt lesz hasznos.
A különös kagyló
Egy napon Klemi egy különösen nagy, spirálos kagylóra bukkant a part menti sziklák között.
A kagyló nem volt üres – valami mozgott benne.
– Helló? – kopogott óvatosan az egyik ollójával.
A kagyló belsejéből egy halk hang válaszolt:
– Segítség! Beragadtam!
Egy apró csigafiú volt az, aki egy áramlat miatt beesett a kagylóba, és az zárva maradt.
Klemi körbenézett. A többi rák már elúszott. De ő nem ment tovább.
A nagy olló haszna
Klemi a nagy ollójával óvatosan alányúlt a kagylónak.
– Csak lassan – szólt be kedvesen. – Nem akarok megijeszteni.
Megfeszítette magát, és lassan, nagyon óvatosan kinyitotta a kagylóhéjat.
A csiga kigurult, kicsit megszeppenten, de hálásan.
– Megmentettél! – pihegte. – Pedig mindenki azt mondja, a nagyollós rákok ügyetlenek!
Klemi elmosolyodott.
– Néha pont az tesz különlegessé, amit furcsának gondolnak.
A kagyló titka
Ahogy a csiga kigurult, a kagyló belsejéből valami megcsillant: egy apró gyöngy csúszott elő.
– A tenger ajándéka annak, aki figyel, és nem hagyja magára a bajbajutottat – mondta egy mély hang a hullámok közül.
A gyöngy nem kellett Kleminek.
– Tartsd meg – adta a csigának. – Nekem elég, ha tudom: a nagy ollóm jó valamire.
Azóta is járja az öblöt
Klemi azóta is ott járkál a part mentén, féloldalasan, de mindig készen arra, hogy segítsen, ha valaki bajba jut.
És ha megkérdezik tőle:
– Nem zavar, hogy olyan furán mész?
Csak mosolyog és így felel:
– Lehet, hogy nem egyenesen járok… de a szívem mindig a jó irányba visz.
Vége.
