A kék mélység csendes zugában, egy korallszirt védett árnyékában élt egy apró, lila színű tengeri sün, akit Szurinak hívtak.
Szuri kerek volt, tüskés, mint a sünök általában – de ő egyáltalán nem szerette a tüskéit.
– Mindenki fél tőlem – sóhajtozott. – Pedig én csak barátkozni szeretnék…
A halak elúsztak mellette, a rákok nagy ívben kerülték, és még a kíváncsi tengeri csikó is csak messziről köszönt neki.
A tüskeprobléma
Egy nap Szuri odagurult a bölcs kagylóhoz, aki már száz hullámot is látott.
– Miért vagyok ilyen szúrós? – kérdezte Szuri bánatosan. – Nem akarok bántani senkit.
A kagyló finoman kinyitotta a héját, és azt mondta:
– A tüskéid nem arra valók, hogy bánts velük, hanem hogy védelmet adjanak. A világ néha zavaros, és jó, ha van, ami megvéd téged – de ne feledd: a szíved puha és nyitott maradhat.
Szuri elgondolkodott.
– Akkor talán… nem is olyan rossz, hogy ilyen vagyok?
A hínáros mentés
Másnap egy nagy vihar kavarta fel a vizet, és egy kis bohóchal belegabalyodott egy hínárszálba.
Senki sem tudott elég közel menni, mert a hínár szorosan csavarodott és tüskés volt.
Szuri meglátta. És bár a többiek félve nézték, odaindult.
– Te vigyázol magadra, ugye? – suttogta a halacska ijedten.
– Igen. És most én vigyázok rád is.
Szuri óvatosan gurult a hínárhoz, és a tüskéi pont úgy mozogtak, hogy elválasztották a szálakat.
Pár perc múlva a bohóchal szabadon úszott.
– Megmentettél! – kiáltotta boldogan. – Köszönöm, Szuri!
A barátság kezdete
Attól a naptól kezdve a tenger lakói már nem féltek Szuritól.
Tudták, hogy nem a tüskéi határozzák meg őt, hanem az, amit a tüskék mögött hordoz:
egy jó szívű, figyelmes kis lény, aki csak szeretne valakihez tartozni.
És ha valaki megkérdezte:
– Szuri, te tényleg tengeri sün vagy?
Ő elmosolyodott, és így válaszolt:
– Igen. De nem szúrni jöttem, hanem simogatni. Csak egy kicsit másképp.
Vége.
