A messzi ősi földeken, ahol hatalmas páfrányok nőttek, és vulkánok füstölögtek a távolban, élt egy fiatal Tyrannosaurus Rex, akit Rexinek hívtak.
Rexi nem volt olyan félelmetes, mint a többi T-Rex. Bár nagy fogai voltak és erős lábai, ő inkább felfedezni szeretett, mint vadászni.
Miközben a többi dinoszaurusz vadászni ment, Rexi gyakran sétált az erdőben, és figyelte a világ apró csodáit: a színes bogarakat, a csillogó vízeséseket és az égben úszó felhőket.
Egy nap azonban valami különlegeset talált…
Rexi egy sekély patak mellett sétált, amikor a lába alatt egy különös, csillogó követ vett észre.
– Micsoda furcsa szín! – csodálkozott, és az orrával óvatosan meglökte.
A kő sima volt, és ahogy a napfény ráesett, apró szikrák villantak fel benne.
– Ez biztosan valami különleges! – gondolta Rexi. – De vajon mi lehet?
Úgy döntött, hogy megmutatja a bölcs Triceratopsnak, akit Trininek hívtak.
Trini éppen a páfrányokat rágcsálta, amikor Rexi eléje gurította a követ.
– Trini, nézd, mit találtam! Tudod, mi ez?
A Triceratops megvizsgálta a követ, majd elmosolyodott.
– Ez egy megkövesedett tojásdarab lehet! Talán egy régi dinoszaurusz fészekből származik.
Rexi elképedt.
– Egy igazi tojás? Akkor lehet, hogy egy régi dinoszaurusz bébi lakott benne?
Trini bólintott.
– Igen, és most már a kő megőrizte az emlékét. Ezért olyan csillogó és kemény.
Rexi csodálattal nézte a követ.
Egy darabka múltat tartott a mancsában!
Rexi egész nap a követ figyelte, és azon gondolkodott, milyen lehetett az a dinoszaurusz, aki valaha ebben a tojásban lakott.
Lehet, hogy egy repülő Pteranodon volt? Vagy egy hosszú nyakú Brachiosaurus?
Bár nem tudhatta biztosan, tudta, hogy a világ tele van titkokkal és felfedezésre váró csodákkal.
Attól a naptól kezdve Rexi még jobban szerette felfedezni a világot, és mindig figyelt az apró jelekre, amelyek a múlt titkait őrizték.
És ha valaki megkérdezte tőle:
– Nem akarsz inkább vadászni, mint köveket keresgélni?
Csak elmosolyodott, és azt mondta:
– A legnagyobb kincsek néha épp a lábunk alatt rejtőznek!
Vége.
