A hegyek lábánál, egy kis faluban élt egy vidám, sárga dzsip, akit Dömének hívtak. Döme nem volt olyan gyors, mint a sportautók, és nem volt olyan hatalmas, mint a teherautók, de erős volt, kitartó és imádta az izgalmas utak kihívásait.
Minden nap végigrobogott a földutakon, átgázolt a sekély patakokon, és boldogan gurult fel a domboldalra, hogy élvezze a kilátást. Az volt az álma, hogy egyszer eljusson az erdő legtitkosabb ösvényére, amelyről az öreg traktor, Berti mesélt neki.
– Az ösvény gyönyörű – mondta Berti –, de nem minden autó jut el oda. Az út göröngyös, a fák sűrűk, és nem mindenki találja meg az utat.
Döme izgatott lett.
– Én szeretném megtalálni!
Egy nap Döme úgy döntött, hogy elindul az ösvény felé. A kerekei magabiztosan gurultak az úton, a motorja vidáman duruzsolt. Az első szakasz könnyű volt: a földút széles és sima volt, a fák között pedig napsugarak táncoltak.
De ahogy mélyebbre haladt az erdőben, az út egyre keskenyebb és rázósabb lett.
– Ez az igazi kaland! – nevetett Döme, és óvatosan kerülgette a gyökereket és gödröket.
Hamarosan egy kis patak állta az útját. A víz tisztán csörgedezett, és egy fahíd vezetett át rajta.
De amikor Döme ráhajtott a hídra, egy reccsenő hangot hallott.
– Ajaj! – mondta. – Ez a híd nem bír el engem!
Nem akarta kockáztatni, hogy leszakadjon, ezért körülnézett. Nem messze volt néhány nagyobb kő a patakban.
– Megvan! Átgurulok a köveken! – gondolta.
Óvatosan előrehaladt, egyik kőről a másikra gördült, és végül sikeresen átjutott a túlpartra.
– Sikerült! – kiáltotta boldogan.
Ahogy továbbhaladt, az ösvény egyre sűrűbb lett, a fák lombjai összezáródtak felette. Döme lassított, mert az út göröngyös volt, de nem adta fel.
És hirtelen… megérkezett!
Előtte egy gyönyörű tisztás terült el, ahol a fák zöld kupolaként hajoltak össze, és a nap sugarai aranyszínű fényben fürösztötték a rétet. A fű puha volt, virágok nyíltak mindenfelé, és egy kis vízesés csordogált a sziklák között.
– Ez gyönyörű! – suttogta Döme.
Megállt, és élvezte a csendet, a friss levegőt, és a patak hűvös vízét, ami a kerekét érintette.
Megtalálta az erdő titkos ösvényét – és most már tudta, hogy mindig visszajöhet ide pihenni és élvezni a természet szépségét.
Vége.
