Egy meleg, napsütéses vidéken, egy kis falu közelében élt egy apró, zöld gyík, akit Zöldinek hívtak. Zöldi napjai legnagyobb részét egy hatalmas, sima sziklán töltötte, ahol sütkérezett a napon. De nem volt olyan, mint a többi gyík, akik egész nap csak napoztak és pihentek – Zöldi kalandokat akart!
– Mi lehet a sziklán túl? – tűnődött minden egyes nap.
A többi gyík csak nevetett rajta.
– Ugyan, Zöldi! A világ túl veszélyes! Maradj inkább itt, és élvezd a napfényt!
De Zöldi nem hagyta annyiban. Egy nap elhatározta, hogy útra kel, és felfedezi, mi van a sziklán túl.
Ahogy lecsusszant a szikláról, először egy magas fűcsomóhoz ért. A fű olyan sűrű volt, hogy Zöldi alig látott át rajta.
– Hm, hogyan juthatnék át? – tűnődött.
Ekkor egy kicsi, barna egérke dugta ki a fejét a fű közül.
– Szia, gyíkocska! Mi járatban vagy? – kérdezte.
– Felfedezni szeretném a világot! De ez a fű túl magas nekem – felelte Zöldi.
Az egér elmosolyodott.
– Akkor kövess engem! Én tudom az utat a fű alatt!
Így hát Zöldi és az egér együtt haladtak tovább, és egy kis alagúton keresztül sikerült kijutniuk a fűcsomóból.
Alig lépett ki a fűből, Zöldi egy széles, csillogó patakhoz ért. A víz csobogott és ragyogott a napsütésben, de Zöldi nem tudott úszni.
– Hogy fogok átjutni ezen? – sóhajtott.
Hirtelen egy béka ugrott mellé a partra.
– Hahó, gyík barátom! – brekkentette. – Miért vagy ilyen gondterhelt?
– Át kellene kelnem a patakon, de nem tudok úszni! – felelte Zöldi.
A béka gondolkodott egy pillanatig, majd rámutatott néhány kőre, amelyek kilátszottak a vízből.
– Ugorj a köveken, úgy átjuthatsz!
Zöldi bólintott, és óvatosan elrugaszkodott. Egy kő, még egy, majd még egy… végül sikerült átjutnia a túloldalra!
– Köszönöm, béka barátom! – kiáltotta, és boldogan továbbindult.
Zöldi végül egy hatalmas, öreg fa tövébe ért. A fa gyökerei mélyen a földbe nyúltak, és a lombjai egészen az égig értek. Ott, a legalsó ágon egy gyönyörű, színes gyík pihent.
– Te is gyík vagy! – ámuldozott Zöldi.
– Igen – nevetett a színes gyík –, de én egy kaméleon vagyok! Tudok színt változtatni és fára mászni.
Zöldi tátott szájjal figyelte, ahogy a kaméleon lassan zöldből barnává változott, hogy beleolvadjon az ágakba.
– Nahát! Ez csodálatos! – kiáltotta Zöldi. – Én is szeretnék ennyit tudni!
A kaméleon barátságosan elmosolyodott.
– Minden gyíknak megvan a maga különleges képessége. Te bátor vagy és kíváncsi! Ez is nagyon fontos tulajdonság.
Zöldi elgondolkodott, majd mosolyogva bólintott.
– Azt hiszem, igazad van!
Miután Zöldi végignézte a kaméleon mutatványait, úgy döntött, ideje hazatérni. Most már tudta, hogy a világ tele van érdekes dolgokkal és barátokkal.
Amikor visszaért a sziklára, a többi gyík kíváncsian hallgatta a történeteit.
– És tényleg léteznek kaméleonok? – ámuldoztak.
– És tényleg át tudtál ugrálni a patakon?
Zöldi boldogan mesélt nekik minden kalandjáról. Most már tudta, hogy a világ tele van meglepetésekkel – és hogy néha érdemes elhagyni a megszokott kis sziklát, hogy felfedezzük, mi van a nagyvilágban.
Itt a vége, fuss el véle!
