Bubi, a kis kíváncsi halacska

A mély, kék óceánban, egy színes korallzátony mellett élt egy aprócska, aranysárga halacska, akit Bubinak hívtak. Bubi tele volt kíváncsisággal, mindig felfedezett valami újat a víz alatti világban. Egy nap azonban valami igazán különleges dolgot szeretett volna látni – az óceán határát!

– Mama, messze van az óceán széle? – kérdezte izgatottan.

– Ó, kisfiam – mosolygott rá az anyukája –, az óceánnak nincsen széle. Olyan hatalmas, hogy soha nem érhetsz a végére!

De Bubi nem hagyta annyiban. Elhatározta, hogy útnak indul, és megnézi, milyen messzire tud eljutni. Másnap reggel, amikor a nap első sugarai átszűrődtek a vízen, elbúcsúzott a családjától, és elindult.

Bubi először egy csodálatos, szivárványszínű korallerdőn úszott keresztül. A korallok között apró rákok sétáltak, és kis polipok rejtőztek az üregekben.

– Hová mész, Bubi? – kérdezte egy kedves tengeri csillag.

– Meg akarom találni az óceán határát! – felelte lelkesen.

A tengeri csillag nevetett.

– Vigyázz magadra, kis halacska! Az óceán nagyobb, mint gondolnád!

Bubi továbbúszott, és nemsokára egy csillogó barlanghoz ért. A barlang mélyén kékesen ragyogott valami – egy medúza volt!

– Hát te mit keresel itt? – kérdezte a medúza lágyan lebegve.

– Az óceán szélét! Tudod, hogy hol van?

A medúza elmosolyodott.

– Az óceán végtelen, de ha felfedezni szeretnéd, menj tovább! De vigyázz a mélység csendes részeire, ott nagy halak rejtőznek!

Bubi kicsit megborzongott, de nem adta fel. Úszott tovább, és egyre mélyebbre merült. A víz hűvösebb lett, és hirtelen sötétség vette körül. Ekkor egy hatalmas árnyék suhant el mellette – egy óriási cápa!

Bubi gyorsan elbújt egy hínár mögé, és meg sem mert moccanni. A cápa azonban észre sem vette, csak lassan továbbúszott.

Mikor Bubi újra biztonságban érezte magát, tovább indult. A víz egyre világosabb lett, és egyszer csak valami hihetetlen dolgot látott: egy hatalmas, fényes vízfelszínt!

– Megtaláltam! – kiáltotta boldogan.

Bubi óvatosan felúszott, és ahogy kidugta a fejét a vízből, meglátta a napot! Az ég gyönyörű kék volt, és egy sirály suhant el felette.

– Nahát, milyen gyönyörű! – suttogta.

De ekkor egy nagy hullám jött, és Bubit visszahúzta a víz alá. Megijedt egy pillanatra, de aztán rájött: az óceánnak nincs széle, mert az ég és a víz összeér!

Bubi boldogan úszott vissza a zátonyhoz. Amikor megérkezett, a családja és barátai aggódva várták.

– Bubi! Azt hittük, elvesztél! – ölelte meg anyukája uszonyával.

– Nem, mama! Láttam az óceán szélét… és tudod mit? Az óceán és az ég összeér!

Mindenki ámulva hallgatta. Bubi pedig tudta, hogy bár az óceán végtelen, mindig lesz benne valami új, amit felfedezhet.

Itt a vége, uszony vége!

Hasonló cikkek

Szellőszárny Sas – Aki mindenkinek segített

Magasan, a Szélhíd-hegység legmagasabb csúcsán, ahol a hó csak a legbátrabb napsugarakkal hajlandó barátkozni, élt egy sas. Nem akármilyen sas. Őt Szellőszárny Sasnak hívták. A szárnyai olyan hatalmasak voltak, hogy egyetlen suhintásukkal meglibbentették a völgy fáit, a szeme olyan éles,

Tovább olvasom »

Elefántlépések – Egy család története

Valahol a meleg, napfényes szavannán, ahol az akáciák árnyéka hosszúra nyúlik a porban, élt egy kicsi, mégis különleges elefántcsalád. A család neve Lépés-csapat volt – mert ahová az egyikük lépett, oda követte a másik is. Nem mindig egy irányba, nem

Tovább olvasom »

Zümi és a Rakéta Kaland

Egyszer, valahol a világűr csendes zugában, volt egy űrkikötő, ahol rakéták álmodtak a csillagokról, és robotok álmodtak arról, hogy valaha igazi pilóták lehetnek. A legtöbb rakétát emberek vezették. Ők nyomkodták a gombokat, térképeket olvastak, számoltak, irányítottak. De volt egy kis

Tovább olvasom »