A forró afrikai napsütésben, egy széles, nyugodt folyó partján élt egy vidám kis víziló, akit Buboréknak hívtak. Nevét onnan kapta, hogy amikor a víz alá merült, mindig apró buborékokat fújt az orrával, és ezzel mindenkit megnevettetett.
Buborék szeretett a családjával úszkálni, iszapos fürdőket venni, és napközben a hűs vízben hűsölni. De ami a legjobban érdekelte, az a folyó túlsó partja volt. A többi víziló azt mondta, hogy ott veszélyes vadállatok élnek, és jobb, ha senki sem megy oda.
De Buborék kíváncsi volt. Egy nap elhatározta, hogy titokban átkel a folyón, hogy megnézze, mi van a túlsó oldalon.
A titokzatos folyópart
Amikor a nap lemenőben volt, és a nagyobb vízilovak már szundikáltak, Buborék halkan becsusszant a vízbe. Az áramlatok lágyan sodorták előre, és hamarosan elérte a másik partot.
A túlsó part más volt, mint amit ismert. A fű sűrűbb volt, a fák magasabbak, és a levegő tele volt különös illatokkal. Buborék izgatottan nézett körbe.
Hirtelen egy halk nyöszörgést hallott. A hang egy közeli bokorból jött. Buborék óvatosan közelebb lépett, és ekkor meglátta… egy kis zebrabébit, aki a sűrű növényzetben rekedt!
A bajba jutott zebra
A kis zebra remegett a félelemtől.
– Mi történt? – kérdezte Buborék kedvesen.
– Elvesztem! – sírdogált a zebrabébi. – Az anyukám a csordával van, de én nem találom őket!
Buborék tudta, hogy a folyó másik oldalán gyakran látni zebrákat.
– Ne aggódj, segítek! – mondta vidáman. – Gyere, kapaszkodj a hátamra, átviszlek a folyón!
A kis zebra először habozott, de aztán óvatosan felmászott Buborék hátára. A kis víziló óvatosan a vízbe lépett, és ügyesen átsiklott a folyón.
Amikor elérték a túlpartot, egy nagyobb zebra sietett eléjük – a zebrabébi anyukája!
– Köszönöm, hogy visszahoztad a kicsinyemet! – mondta hálásan.
A kis zebra boldogan bújt az anyjához, Buborék pedig büszkén mosolygott.
A visszatérés és a tanulság
Amikor Buborék visszatért a családjához, a többi víziló kíváncsian figyelte.
– Hol voltál? – kérdezték.
Buborék büszkén mesélte el a kalandját, és azt, hogyan segített a zebrának.
– Látjátok? A túlsó part nem is olyan félelmetes! – mondta. – Néha érdemes felfedezni az ismeretlent, mert soha nem tudhatjuk, milyen jó dolgok várnak ránk.
Az idősebb vízilovak elmosolyodtak.
– Igazad van, Buborék – mondta az egyik. – De legközelebb szólj nekünk is, hogy veled tartsunk!
És ettől a naptól kezdve Buborék már nemcsak a buborékfújásáról volt híres, hanem arról is, hogy ő volt a legbátrabb és legsegítőkészebb víziló a folyóban.
Vége.
