Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kis koala, akit Kokónak hívtak. Koko egy hatalmas eukaliptuszerdőben lakott Ausztrália déli részén, ahol a fák levelei mindig frissek és zöldek voltak. Koko imádta a nyugodt életet: egész nap a legmagasabb ágakon üldögélt, és lassan majszolta a finom eukaliptuszleveleket.
Egyik reggel Koko felébredt, és nyújtózkodott a kedvenc fáján. A nap épp felkelt, és a madarak vidám dalokkal köszöntötték a reggelt.
– Jó reggelt, Koko! – csicseregte egy színes papagáj. – Ma hová fogsz mászni?
Koko mosolyogva válaszolt: – Ma is a legfinomabb leveleket keresem. Tudod, a koalák nem esznek bármit, csak az eukaliptusz leveleit, és azokból is csak a legjobbakat.
Ahogy Koko lassan mászott fáról fára, találkozott egy kis kenguruval, aki vidáman ugrált a fűben.
– Szia, Koko! Miért vagy mindig olyan nyugodt? – kérdezte a kenguru.
Koko elmosolyodott. – Tudod, mi koalák nem sietünk sehová. A levelek, amiket eszünk, különlegesek, mert energiát adnak nekünk, de lassan kell feldolgoznunk őket. Ezért sokat pihenünk és lassan mozgunk. Így van időnk élvezni az életet.
A kenguru elgondolkodott. – Ez jól hangzik. Talán én is megpróbálok lassabban ugrálni – mondta nevetve, és továbbszökdécselt.
Ahogy Koko tovább mászott, találkozott egy wombattal, aki éppen egy földalatti járatot ásott.
– Szia, Koko! Miért töltesz olyan sok időt a fákon? – kérdezte a wombat.
– Azért, mert ott érzem magam a legbiztonságosabban – mondta Koko. – A koalák azért másznak a fákra, hogy elkerüljék a ragadozókat, és onnan figyelhessék a világot.
A wombat bólintott. – Ez igazán okos dolog! Én is jól elbújok a föld alatt.
Koko mosolygott, és továbbmajszolta a leveleket. Tudta, hogy bár lassan él, minden percét élvezheti a napfényes eukaliptuszerdőnek.
Estére Koko visszatért a kedvenc fájára, ahol a naplemente aranysárgára festette az eget. Egy kis posszum is megjelent, és kérdezgetni kezdte Kokót az erdő életéről. Koko türelmesen elmagyarázta, hogyan nőnek az eukaliptuszfák, és milyen fontos szerepet játszanak az erdő életében.
Aznap este, miközben Koko elaludt a csillagok alatt, rájött, hogy nemcsak az eukaliptusz levelek teszik különlegessé az életét, hanem az is, hogy minden nap taníthat valamit az erdő lakóinak.
Itt a vége, fuss el véle!
