Egyszer régen, egy távoli hegyvidéken, ahol a naplemente mindig narancsszínben ragyogott, élt egy különleges piros sárkány, akit Flammónak hívtak. Flammó nemcsak a bőre színe miatt volt különleges, hanem azért is, mert a tüze nem pusztítani, hanem segíteni tudott. Amikor valaki megfázott, Flammó melegítette a levegőt. Amikor a hegyek között hideg szél fújt, ő mindig vigyázott, hogy a kisállatok biztonságban legyenek.
Ennek ellenére Flammó magányos volt. Az emberek féltek tőle, mert azt hitték, hogy minden sárkány félelmetes és veszélyes. Hiába mosolygott kedvesen, hiába próbált barátkozni, mindenki elmenekült előle. A szívében azonban mindig remélte, hogy egyszer valaki észreveszi az igazi természetét.
Egy napon egy kicsi, bátor kislány, Lili, eltévedt a hegyek között. A sűrű erdő sötét volt, és a hideg szél egyre erősebben fújt. Lili reszketett, és könnyek gyűltek a szemébe.
– Bárcsak valaki segítene nekem! – suttogta.
Flammó épp a barlangjában pihent, amikor meghallotta Lili hívását. Gyorsan felkapta magát, és a hang irányába repült. Amikor meglátta a kislányt, lassan közeledett, hogy ne ijessze meg.
– Ne félj, én segíteni szeretnék – mondta mély, de barátságos hangján.
Lili először megijedt, de amikor meglátta Flammó kedves szemét és lágy mosolyát, úgy érezte, nincs mitől tartania.
– Te egy sárkány vagy! – kiáltotta meglepetten. – De… te nem tűnsz félelmetesnek.
Flammó elmosolyodott.
– Nem vagyok félelmetes. Szeretek segíteni. Mondd, hogyan segíthetnék neked?
– Elvesztem, és nagyon fázom – válaszolta Lili.
Flammó óvatosan kieresztett egy kis lángot, amely melegítette a levegőt Lili körül. A kislány érezte, ahogy a hideg eltűnik, és a szíve megnyugodott.
– Köszönöm, sárkány! – mondta boldogan. – Te tényleg nagyon kedves vagy!
Flammó mosolyogva így szólt:
– Felülhetsz a hátamra, és hazaviszlek. Tudom, merre van a falvad.
Lili izgatottan felkapaszkodott a sárkány hátára, és Flammó óvatosan felemelkedett a levegőbe. A táj alattuk csodálatos volt: a hegyek csillogtak a holdfényben, a fák koronája ezüstösen ragyogott, és a szél lágyan simogatta őket.
Amikor megérkeztek a faluba, az emberek először megrémültek, de Lili gyorsan elmagyarázta, hogy Flammó nem ellenség, hanem barát.
– Ő mentett meg engem! Melegített, amikor fáztam, és hazahozott. Flammó a legkedvesebb sárkány a világon! – mondta lelkesen.
Az emberek először kételkedtek, de amikor látták Flammó szelíd természetét és kedves mosolyát, lassan közelebb merészkedtek. Egy idős asszony előlépett, és azt mondta:
– Úgy tűnik, tévedtünk. Nem minden sárkány rossz. Köszönjük, hogy megmentetted Lilit!
Flammó szíve megtelt boldogsággal. Attól a naptól kezdve már nem volt magányos. A falusiak megismerték és megszerették, és amikor hideg tél érkezett, mindig Flammó tüze tartotta melegen a kis közösséget. És Lili lett a legjobb barátja, aki mindig emlékeztette őt arra, hogy a kedvesség a legnagyobb erő a világon.
Vége
