Valahol messze, az északi jégtengerek fagyos világában élt egy kíváncsi kis fóka, akit Fruzsinak hívtak. Fruzsi imádott a jéghegyek között játszani, a hideg vízben úszni, és barátai társaságában halakat kergetni. Bár az anyukája gyakran figyelmeztette, hogy ne kószáljon túl messzire, Fruzsi kíváncsisága mindig győzött.
Egy napon, amikor a nap aranysárgán csillogott a jéghegyek között, Fruzsi észrevett valamit a távolban. Egy hatalmas, különleges jéghegy ragyogott, mintha belülről világítana. A fóka barátai nem akarták követni őt, mert azt mondták, hogy a különleges jéghegy csak egy régi legenda, és veszélyes lehet odamenni. De Fruzsi nem hallgatott rájuk, és elindult, hogy felfedezze a titkot.
Ahogy közeledett, észrevette, hogy a jéghegy valóban különleges. Kékesen ragyogott, mintha a napfény átszűrődött volna rajta, és a jég alól halk, dallamos hangokat hallott. Fruzsi szeme elkerekedett a csodálkozástól. Azt gondolta:
– Talán valami varázslatos van odabent!
Ahogy a jéghegy körül úszott, talált egy kis bejáratot, ahol éppen átfért. Egy pillanatra habozott, mert a barátai figyelmeztetése eszébe jutott, de a kíváncsisága újra győzött.
– Mi baj történhetne? – gondolta, és bebújt a jéghegybe.
Odabent valami csodálatos látvány fogadta. A jéghegy belsejében apró, fénylő kristályok lógtak a mennyezetről, és mindenhol puha, kék fény ragyogott. A víz kristálytiszta volt, és különös mintákat vetett a jégfalakra. De a legkülönlegesebb az volt, hogy egy nagy, ragyogó kristály emelkedett ki a jéghegy közepén, amely halk dallamokat játszott, mintha énekelne.
Fruzsi közelebb úszott, és megérintette a kristályt. Hirtelen egy kedves hang szólalt meg:
– Üdvözöllek, bátor kis fóka! Te vagy az első, aki idáig eljutott.
Fruzsi meglepetten körbenézett, de senkit sem látott.
– Ki vagy te? – kérdezte.
– Én vagyok a jéghegy szíve – felelte a hang. – Évszázadok óta őrzöm a tenger varázsát, de csak azok láthatnak engem, akiknek tiszta szívük van és bátrak.
Fruzsi büszke volt magára, de még kíváncsibb lett.
– És miért vagy itt? – kérdezte. – Mit őrzöl?
– Azért vagyok itt – mondta a jéghegy szíve –, hogy emlékeztessem a tengeri állatokat, hogy a bátorság és a kíváncsiság mindig elvezethet valami csodához. De fontos, hogy tiszteljék a természetet és vigyázzanak rá.
Fruzsi megígérte, hogy sosem felejti el ezt a tanítást, és mindenkinek elmondja, hogy milyen különleges kincs rejlik a jéghegyben. A kristály megköszönte, hogy meglátogatta, majd azt mondta:
– Most menj, kis fóka, és meséld el a többieknek, hogy a világ tele van varázslattal, ha nyitott szívvel keresed.
Fruzsi boldogan tért haza, és elmesélte barátainak, amit látott. Bár néhányan kételkedtek, sokan úgy érezték, hogy valami csodálatos dolgot tanultak meg Fruzsitól.
Attól a naptól kezdve a kis fóka már nem csak a kíváncsiságáról volt híres, hanem arról is, hogy ő volt az, aki felfedezte a jéghegy titkát.
Vége
