Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy oroszlán, akit Leónak hívtak. Leo nemcsak a szavanna királya volt, hanem egy igazán jószívű és bátor oroszlán is, aki mindig segített másokon. Bár az állatok tisztelték őt, Leo sokszor elgondolkodott, vajon hogyan tehetné még jobbá a világukat.
Egy nap egy kis sivatagi róka rohant a szavannára, és kétségbeesve kereste Leót.
– Segíts, Leo! – lihegte a róka. – A sivatagunkban eltűnt a víz! A források kiszáradtak, és az állatok szomjaznak.
Leo azonnal a róka mellé állt.
– Nem hagyhatjuk, hogy így maradjon! Elmegyek veled, és megkeressük a megoldást.
Leo és a kis róka útnak indultak a forró, homokos sivatag felé. Az út nem volt könnyű. A nap perzselte a homokot, és a szél finom port kavart a levegőbe. Útközben találkoztak egy bölcs sólyommal, aki a magasból figyelte a tájat.
– Ó, sólyom! – kiáltott Leo. – Láttál valamit, ami segíthet nekünk megtalálni a vizet?
A sólyom leszállt egy közeli sziklára, és így szólt:
– A sivatag közepén áll egy ősi kút, amelyet régóta nem használnak. Azt mondják, hogy a kút mélyén rejtőzik a sivatag kincse – egy varázsforrás, amely sosem apad el. De vigyázz, mert a kút őrzője próbára tesz mindenkit, aki el akarja érni.
Leo nem habozott. – Meg fogjuk találni a kutat, és megmentjük a sivatagot! – mondta elszántan.
Hosszú vándorlás után végre megérkeztek az ősi kúthoz. A kút körül régi kőoszlopok álltak, és a homokban furcsa jelek látszottak. Hirtelen egy hatalmas, szellemszerű alak jelent meg a kút fölött. Ez volt a kút őrzője.
– Ki merészeli megzavarni a nyugalmamat? – dörögte az őrző.
– Én, Leo, a szavanna királya, és a barátom, a róka – mondta Leo bátran. – Azért jöttünk, hogy megmentsük a sivatag állatait. Kérlek, engedd, hogy elérjük a vizet!
Az őrző elmosolyodott. – Ha meg tudod válaszolni a kérdésemet, megkapjátok a vizet. De ha nem, el kell hagynotok a sivatagot.
Az őrző kérdése így szólt: – Mi az, ami minél többet adsz belőle, annál több lesz belőle mások számára?
Leo gondolkodott. A róka izgatottan nézett rá, de Leo tudta, hogy a választ meg kell találnia.
Végül megszólalt: – Ez a segítség és a jóság. Minél több jóságot adunk másoknak, annál több lesz belőle a világban.
Az őrző elégedetten bólintott. – Helyes a válaszod, bátor oroszlán! Megnyitom a kutat.
A kút hirtelen fényleni kezdett, és tiszta, hűs víz tört elő belőle. Leo és a róka boldogan nézték, ahogy a víz lassan szétáradt a sivatagban, visszahozva az életet.
A sivatagi állatok összegyűltek, hogy megköszönjék Leónak a segítséget. Leo pedig tudta, hogy a bátorság és a jószívűség mindig megtérül.
Itt a vége, fuss el véle!
