Egyszer volt, hol nem volt, a szavanna szívében élt egy fiatal oroszlán, akit Samunak hívtak. Samu imádta a szavanna minden rezdülését: a madarak énekét, a tücskök ciripelését, és legfőképpen a szél lágy dalát, amely mindig megnyugtatta. Samu számára a szél nem csak hang volt – egy különleges barát, aki mindig vele volt.
Egy reggel Samu felébredt, és valami hiányzott. A szavanna halk volt, túl halk. Nem hallotta a szél dalát, ami minden reggel köszöntötte őt. Samu furcsának találta a csendet, és elindult, hogy kiderítse, mi történhetett.
Az útja a nagy Baobab fához vezetett, ahol gyakran pihent meg. Ott találkozott barátjával, Zitával, a kicsi zebrával.
– Szia, Samu! Miért vagy ilyen nyugtalan? – kérdezte Zita.
– Nem hallom a szél dalát, Zita. Nem furcsa? – kérdezte Samu.
– Valóban, ma minden olyan csendes – mondta Zita, és úgy döntött, hogy vele tart.
Samu és Zita tovább indultak, és a folyónál találkoztak Tarkával, a bölcs teknőssel, aki mindig jó tanácsokat adott.
– A szél mindig a szavanna felett jár – mondta Tarka lassan. – De néha pihenésre van szüksége. Talán ma a hegyek között alszik. Menjetek, nézzétek meg!
Samu és Zita a hegyek felé vették az irányt. Az út hosszú volt, de a két barát vidáman beszélgetett, és közben felfedezték a szavanna szépségeit.
Amikor megérkeztek a hegyekhez, egy kis tisztásra bukkantak, ahol a szél lágyan pihent. Ahogy Samu és Zita közeledtek, a szél megmozdult, mintha köszöntené őket.
– Samu, azért nem hallottál ma, mert szerettem volna látni, hogy hiányzom-e neked – suttogta a szél.
Samu elmosolyodott.
– Hiányoztál, szél. Nélküled a szavanna nem az igazi – mondta.
– Köszönöm, Samu. Most, hogy tudom, hogy számítok, veletek maradok – mondta a szél, és lágy dalával betöltötte a tisztást.
Samu és Zita boldogan tértek vissza a szavannára, ahol a szél újra énekelt. A madarak csatlakoztak a dallamhoz, és a tücskök is újra ciripelni kezdtek. Samu rájött, hogy a szél dalánál nincs is megnyugtatóbb hang a világon.
Néha a legegyszerűbb dolgok, mint a szél hangja, tudják a legnagyobb boldogságot hozni. Csak figyeljük meg őket, és hálásak lehetünk értük.
