Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, Babó, aki nagyon szeretett Anyával lenni. Egy reggel, amikor a napocska éppen felkelt a háztetők mögött, Anya így szólt:
– Babókám, ma együtt megyünk boltba. De nem akárhogyan! Villamossal!
– Tényleg? A csilingelős sárga villamossal? – kérdezte Babó, és a szeme csillogott az izgalomtól.
– Bizony! – mosolygott Anya. – De előbb fel kell írni, mit veszünk.
Így hát Babó fogott egy ceruzát, és nagy komolyan rajzolta a listát:
- Banán – mert abból készül a mesés banánpalacsinta
- Tej – mert a kakaó nem kakaó tej nélkül
- És sajt – mert az a cicák kedvence, és persze Babóé is!
Felöltöztek, Babó felvette a kedvenc sárga sapkáját, és együtt sétáltak a villamosmegállóba. A sínek már csillogtak a reggeli fényben, és aztán… csiling-csiling! Megérkezett a villamos!
Babó nagy szemekkel figyelte, ahogy az ajtó kinyílik. Felpattantak, és leültek az ablak mellé.
– Nézd, Anya! Ott a park, és ott a zöldséges néni is! – mutogatott izgatottan.
Anya mosolygott, és megsimogatta Babó fejét.
A villamos zötyögött, csilingelt, mintha csak azt mondta volna: „Tartsatok velem, kaland vár rátok!”
Amikor megérkeztek a boltba, Babó igazi segítő volt. Megkereste a banánt (a legérettebbet!), kiválasztotta a tejet, és a sajtot is gondosan választotta ki – természetesen cicás csomagolással!
Hazafelé újra felszálltak a villamosra, és Babó már kicsit el is álmosodott. A villamos zötyögése olyan volt, mint egy ringató mese. Anya ölbe vette, és Babó halkan azt suttogta:
– Ez volt a legklasszabb boltba menetel.
Anya puszit adott az orrára, és azt mondta:
– Mert együtt minden út mese lehet.
És így ért véget egy csilingelő kaland, ami valahol a villamosban kezdődött, és Babó álmaiban folytatódott tovább.
